Az egyik szomszéd "mini" cukkinit termel. Én két darabot kaptam belőle, a kisebbik több, mint 1,3 kg, a nagyobbik 2 kg feletti. (És, bár ilyen hatalmasak, kimondottan gyengék, frissek, pedig azt gondolná az ember, hogy már "megöregedtek".)
Amikor ezeket megkaptam, még nem tudtam, mi készül belőle. Aztán beugrott a Gasztroboxon meghirdetett receptverseny, és arra gondoltam, miért ne próbálnám meg. A nyári ízek közé nyugodtan sorolhatjuk a cukkinis ételeket, és ez a rakott cukkini különösen könnyű lett. A kisebbiket használtam fel az ebédhez, a nagyobbikkal még mindig nem tudom, mit kezdek.
Hozzávalók (4-5 bőséges adaghoz):
1,3 kg cukkini (kevesebb is elég, de nem ártott neki ennyi)
45 dkg csirkemellfilé
1 csésze rizs
3 dl tejföl
kb. 15 dkg reszelt sajt (pl. trappista)
4-5 bazsalikom levél
3-4 gerezd fokhagyma
olaj, só, őrölt fekete bors
A rizst dupla mennyiségű sós vízben megfőztem. A húst kis kockákra vágtam, majd sóztam, borsoztam és kevés olajon fehéredésig sütöttem.
A cukkinit meghámoztam, kettévágtam, a magját kikapartam. A húsát fél cm vastag szeletekre vágtam.
A bazsalikomot és a fokhagymát apróra vágtam. A rizst, a húst, a tejfölt, a bazsalikomot és a fokhagymát összekevertem.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
Egy tepsi aljára kevés olajat öntöttem, majd a cukkini felét beleraktam. A rizses keverék felét rásimítottam, majd jött a cukkini másik fele, és erre a rizses keverék másik fele. A tetejére rászórtam a reszelt sajtot.
A tepsit az előmelegített sütőbe raktam és kb. 40 perc alatt megsütöttem. A cukkini kissé roppanós lett, nekem így ízlik, aki nem szereti, tovább sütheti vagy sütés előtt néhány percig előfőzheti/párolhatja. Nagyon könnyed, finom ebéd lett belőle.